– Képzeld, szakmai útra megyek az Államokba! – Tényleg, és mit tanulmányozol majd? – Hogy a déli államokban hogy sütik a húst! – ha nem is teljesen így, mégis hasonlóképpen indult Dávid első amerikai útja. A több tízéves vendéglátós múlttal a háta mögött a street food forradalom legelején nyitotta meg testvérével együtt az első vendéglátóhelyüket, az alapjában véve hamburgereket kínáló Beer & Burger-t, ami több átalakuláson esett már át azóta. Már az elején tudták, hogy a hamburger-láz előbb-utóbb alább fog hagyni, így második egységüknek olyan profilt kerestek, mely tovább mutat az aktuális divathullámnál – egy életstílust ötvöz a húsok és Amerika iránti szenvedélyükkel. Így lelt rá Dávid a barbecue műfajára, de még mielőtt bármibe is belekezdett volna, szakmai útra indult az USA-ba, hogy azon belül is a déli államokban népszerű műfajt “őshazájában” tanulmányozhassa.
Texas, Louisiana, Tennessee, Alabama és a többi déli államban élő büszke farmereket nevezik redneck-eknek, akiknek úgymond vörösre égette a nap a tarkójukat az egész napos munka során. Ők azok, akiket mi cowboy kalapban és kockás ingben képzelünk el, viszkis üveggel a kezükben, szalmaszállal a foguk között. A valóság ettől annyira nem is áll távol, ám a vadnyugat mogorvaságát el lehet felejteni, csupaszív emberekről van itt szó, akik élnek-halnak a jó barbecue-ért.
Dávidék béreltek egy autót, középen egy kocka sör, no meg a whiskey, és nyakukba vették az országutat, hogy a tervezett két hét alatt naponta sok száz mérföldet utazva megnézhessék az előre kiszemelt napi 2-3 barbecue éttermet. Persze ezeket a helyeket még csak véletlenül se fehér tányérokkal és ing-galléros pincérekkel képzeljük el, hanem zsúfolásig megtelt, jobbára sörpadokkal teletömött, szmóker füstjével átitatott barbecuezóként (barbecue joint).
Az amerikai barbecue nagyjából az európai pecsenyesütőnek felel meg, csak nagyobb méretekről, egészen más technikáról és életfilozófiáról beszélünk. Egy amerikai BBQ étterem az európai felfogásnak teljesen érthetetlen módon úgy működik, hogy a tulaj délelőtt 11-kor kipakolja a húst a szmókerekből és addig van nyitva, amíg az el nem fogy (ez lehet négy óra, vagy hat, de ha elfogyott akkor elfogyott), utána bezárnak, és ennyi volt. Az emberek órákat ülnek sorban, hogy asztalhoz jussanak – ott ez teljesen elfogadott.
Várakozás közben lehet fogyasztani a bárnál, de nyugodtan vigyél magaddal egy kinyitható széket, napernyőt és egy hűtőtáskát teli sörrel, vagy whiskey-vel – a lényeg, hogy az így eltöltött idő ugyanúgy minőségi legyen, az utánozhatatlan piknik hangulatról nem is beszélve. Hiába, a barbecue műfaja összehozza az embereket!
A piknik után pedig jöhetnek a jól megérdemelt, első osztályú barbecue húsok, amihez a helyfoglalástól számított negyed órán belül már hozzájut az ember. Azt viszont ne gondold, hogy innentől kezdve tiéd a hely, és vígan ücsöröghetsz egész este! Az ételek elfogyasztására összesen másfél óra áll rendelkezésre, melyre több felirat is felhívja a figyelmet, illetve a tányérok letakarítása után a felszolgáló is finom gesztusokkal tessékeli ki a vendégeket, hogy újabb húsimádóknak is lehetőségük legyen mennyei manna élvezetére.
Hazánk fiai rendesen belevetették magukat a kinti BBQ életbe, minden helyre úgy érkeztek, hogy ők sztázsolni szeretnének, ami annyit jelent, hogy a munkádért cserébe fizetés helyett tudást kapsz. Az amerikaiak nagyon nyitottak és egyben büszkék voltak rá, hogy Euróbából jöttek tőlük tanulni – megmutatták a szmókereiket, a technikájukat, elárulták, hogy Texasban miért a marhaszegyre büszkék, Nashville miért az oldalas hazája. Louisiana-ban kifejezetten édesen szeretik a barbecue-t, minden ragad a barnacukros máztól, Austin pedig a legendás sorairól híres.
Amerikában virágzását éli a BBQ, már több olyan térkép is elérhető, mely az államok legnépszerűbb BBQ helyeit gyűjti össze. Olyan legendás éttermeket találhatunk meg rajtuk, mint a Franklin Barbecue (Texas, Austin), ahol az emberek általában 3-4 órát állnak sorban, vagy a Pappy’s Smokehouse (Missouri, St. Louis), akiknek specialitása az oldalas, vagy a Salt Lick (Texas), mely a szegyéről és kolbászáról híres.
Dávid rengeteg új információval, inspirációval és egy gyönyörű szmókerrel tért haza első amerikai útjáról. A legfontosabb pedig, amit a barbecue-ról megtanult, az az, hogy nincs jó vagy rossz – ha szenvedéllyel és türelemmel csinálod, akkor lesz az igazi. Az amerikai pitmasterek ugyanúgy vitáznak arról, hogy melyik a jobb szósz, és milyen az ideális pác, de nem az a lényeg, hogy legyőzzék a másikat érveikkel, hanem hogy ötleteket merítsenek és tapasztalatot cseréljenek.
Az étterem megnyitása után Dávid újabb amerikai túrára indult, de ez alkalommal még koncentráltabban szerette volna magába szívni a szaftos tudást, ennek megfelelően egy BBQ konferenciát szemelt ki St. Louise-ban. Igen, jól olvastad, BBQ konferencia, oldalas-szemináriummal, szegy-workshoppal és Amerika 7 legmenőbb pitmasterével. Már előre felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, VIP jegyet vett, hogy minden programon részt tudjon venni.
A szervezők között volt egy srác, aki korábban járt már Budapesten és mivel a hazai delegáció ilyen feliratú pólóban jelent meg a helyszínen, már messziről hatalmas BUDAPEST, BUDAPEST! kiáltásokkal szaladt üdvözölni őket. A hasonlóan kedves gesztusok hosszú sora pedig itt még csak elkezdődni látszott, hiszen az első esti közös viszkizés annyira jól sikerült, hogy a szervezők levetették velük a VIP kártyát és helyette CREW feliratút adtak nekik. Ezután oda is bevitték őket, ahová még a VIP résztvevők se mehettek be – megnézhették a húsok feldolgozásának fázisait, a füstölés minden mozzanatát megleshették, láthatták hogyan készítik elő az egész sertést – egyszóval a bizalmukba fogadták őket. A tanulság tehát: a BBQ tudományának legnagyobb titkait legkönnyebben úgy leshetjük el, ha óriás viszkizésbe csapunk a szervezőkkel a VIP-ben!
A konferencián 7 sátor várta az érdeklődőket a 7 legtöbbet díjazott BBQ étterem és pitmastereik képviseletében. Ők a legjobban értékelt BBQ séfek Amerika-szerte, akik számtalan szakmai elismerést kaptak már. Ettől függetlenül a sznobériának nyoma sem érződött, zavarba ejtő lazasággal itták a Jim Beam-et kis köténykéjükben. Big Mo, a Ponderosa pitmastere a sertésoldalasáról híres, Mike Emerson, a Pappy’s pitmasterének egész disznója pedig igazi kuriózum, amiért akár több száz mérföldet is képesek utazni a BBQ-fanok. Bár egy éttermet üzemeltet “csak”, abban mégis 15-20 szmóker kap helyet – már ő sem számolja pontosan, hány füstölőben sül a hús minden nap. Ezek az elismert BBQ séfek pedig kiállnak egymás mellé és mindenkinek elmondják, miért jó az, ahogyan ők csinálják. Nem irigy senki, ha kérdezel, válaszolnak, minden tapasztalatukat megosztják, mert ettől lesz még jobb és még erősebb az amerikai BBQ közösség.
Az egyik szeminárium végén a Nashville-i pitmaster feltette a költői kérdést: mi valójában a BBQ? Lehet hogy a hús, a fa, a szmóker, a pác – de az összetevők igazából mindenkinél mások. Nem. A barbecue a közösségről szól. Amíg a hús készül (ami alaphangon is 4 óra), együtt vagytok, beszélgettek, időt töltötök egymással – ez a BBQ. A hús szeretete, a szenvedély, az elhivatottság. Nincs itt nagy titok, csak odafigyelés kell. Ne csináld, ha nincs türelmed, ha közben nem érzed jól magad, ha csak a pénz érdekel. Akkor ne csináld. Csak akkor lesz jó a barbecue, ha ez az életed.
Képek forrása: az étterem tulajának saját képei, ill. innen, innen és innen.