Magyar English
Rub & Roll

Nyári tenisztáborok gyerekeknek - Információk

A Rub & Roll Tennis Club 2023-as nyári napközis tenisztáborai alatt a gyerekek játékos formában ismerkedtek a tenisz sportágával, emellett pedig fejleszthették angoltudásukat is. 

Ilyen volt a 2023-as tábor:

A napi program szerint a reggeli gyülekező után csoportbontásban először a tenisz technikai alapjaival ismerkedtek meg a gyerekek, majd délben a Rub & Roll Villa éttermében fogyasztották el ebédjüket. Délután, az angolórát követően közös játékokkal készültünk mind a teniszpályán, valamint a közeli Erzsébet parkban. A tábort házibajnoksággal zártuk, és minden résztvevőt ajándékkal jutalmaztunk.

JÖVŐRE IS VÁRUNK MINDENKIT NAGY SZERETETTEL!

Évközben pedig várunk benneteket a Rub & Roll tenisziskolában!